2014. június 29., vasárnap

Crystal Nails - One Step CrystaLac készlet kezdőknek, avagy hogyan készítsünk magunknak gél lakk körmöket otthon



Nem tudom mennyire furcsa ez a mai világban, de nekem még nem volt műkörmöm, és gél lakk sem volt még a körmömön. A műkörömért valahogy sosem voltam oda, illetve ami szép volt és igényes az tetszett másokon, de soha nem vágytam arra, hogy kipróbáljam, azonban a gél lakkok mindig is izgatták a fantáziámat. Amikor gél lakkot láttam valakinek a körmén, odavoltam azért, hogy annyira fényesen ragyog és ráadásul még tartós is. Ennek ellenére mégsem jutott el odáig, hogy kipróbáljam.
Tudni kell rólam, hogy iszonyatosan szeretem a körömlakkokat és egyszerűen nem bírom elviselni, ha már lepattogzott. Számomra az a látvány, még akkor is, ha csak az egyik körmömön van lepattogzódás, nem nyújt ápoltság érzetet, ezért nem hagyom úgy napokig, hanem vagy korrigálom, vagy lemosom az egész lakkot és új színbe öltöztetem a körmeimet.
Mivel sajnos lehetetlen olyan körömlakkot találni, ami 4 napnál tovább bírná, és nem csak nem pattogzódik le, de még fényes mivoltából sem veszít, nagyon szerettem volna kipróbálni a gél lakkot. Mikor a barátnőm születésnapjára kapott egy Crystal Nails One Step CrystaLac No Buffer Starter Kit gél lakk készletet, amely kezdőknek való, kötelező programnak írta elő egy csajos délután keretében, hogy végre én is kipróbáljam.

Természetesen belevágtam és az alábbiakban be is mutatom Nektek a körmeim megszépülését lépésről lépésre:


A doboz tartalma a következő:
  • No Buffer Scrub (30 ml)
  • Super Shine CrytaLac (8 ml)
  • Crystal Nails one step CrystaLac (45-ös árnyalat-piros; 8 ml)
  • narancsfa pálca
  • szálmentes törlőkendők 
  • Xpress ötujjas UV LED lámpa




Első lépésként itassuk fel a készletben található szálmentes törlőkendőt a No Buffer Scrub primerrel, majd egyenként tisztítsuk meg vele a körmünket annak érdekében, hogy vízelvonó és zsírtalanító hatásával előkészítsük azokat a gél lakkozásra. A No Buffer Scrub-bal elvileg egyébként nincs szükség a köröm felületének polírozására, amely lépés kihagyása megkönnyíti, illetve akár fel is gyorsíthatja körmünk elkészítésének folyamatát. 


Egy kicsit várjunk, amíg megszárad, majd jöhet is a körömlakk felvitele. Én itt csaltam, ugyanis nem Crystal Nails körömlakkot használtam, hanem a Lovely Nude kollekcióból a Nr. 8. árnyalatot. (egyébként a Lovely Nude kollekcióról ITT olvashattok egy korábbi bejegyzésemben). A két gyűrűsujjamra pedig az Astor 270 Powerful King árnyalatú körömlakkot vittem fel, hogy ezt a visszafogott, szolíd, elegánsabb hatást icipicit megbolondítsam.


Miután megszáradtak a körmeink, az átlátszó Crystal Nails Super Shine CrystaLac fényzselét vigyük fel, itt azonban vigyázzunk, hogy ne túl sok fényzselét vigyünk fel a körömre, illetve ne folyjon szét, mert akkor az a köröm mellett köt meg és az egyáltalán nem szép látvány. Ezt követően helyezzük az uv lámpa alá az ujjakat úgy, hogy az egyik kezünk 4 ujját, a másiknak pedig a hüvelykujját tegyük a lámpa alá. Az uv lámpát 30 és 60 másodpercre lehet beállítani, én 3x60 másodpercig hagytam, hogy a lámpa alatt a Super Shine CrystaLac megkössön.


 

És végül íme a csodásan fényes végeredmény:




Ti ismeritek ezt a Crystal Nails szettet?
Szoktatok otthon gél lakk körmöket készíteni magatoknak?



2014. június 22., vasárnap

Kézfertőtlenítés

Szeretnék Nektek arról írni, hogy mennyire fontosnak tartom a kezeink fertőtlenítését abban az esetben, amikor nincs lehetőségünk kézmosásra.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de engem nagyon zavar, amikor napközben, főleg utazás, tömegközlekedési eszközök használata során egyszer csak azt érzem, hogy ragad a kezem, piszkos, és így nem szívesen nyúlok semmihez. Ha hazaérek, vagy beérek a munkahelyemre, legelső dolgom, hogy kezet mosok. De útközben persze nem tudok kezet mosni, éppen ezért arra az időre megfelelő védelmet nyújt a táskámban lapuló kézfertőtlenítő. Véleményem szerint ez egy must have termék a női táskákban, hiszen az ápoltság, a higiénia egyik elengedhetetlen eszköze. A higiénia márpedig nagyon fontos. Elképzelni sem tudjuk, hogy milyen mennyiségű és hány féle kórokozót tudunk ”felszedni”, mialatt úticélunkhoz eljutunk. Gondoljunk csak bele: amikor kinyitjuk az ajtót, a liftben megnyomjuk a gombot, a buszon kapaszkodunk, a villamoson leülünk, felállunk, ismét kapaszkodunk, leszállunk, a boltban fizetünk, és még sorolhatnám. Óriási baktériumhordozók ezek a felületek, ezért óvnunk kell magunkat. És nem csak evés előtt kell a kezeinket fertőtleníteni, hiszen a kezünkkel rengeteg mindent érintünk. Megérintjük vele az arcunkat, a bőrünket, a szemünket, a szánkat, a Másikat.


Valamelyik nap a Rossmannban akciós volt a saját márkás, kis utazóméret kiszerelésben kapható kézfertőtlenítő. Jaj de cuki, és csak 200,- Ft, hát megveszem – mondtam magamban. Talán nem kellett volna. Sajnos csalódás volt számomra, mert túlságosan híg és még ragad is tőle a kezem. Amikor megszagoltam, nagyon jó illatnak éreztem, viszont ugyebár a bőrünkön minden illat máshogy érződik, nos, ezzel sem volt másképpen, és sajnos a bőrömön már nem nyerte el a tetszésemet. Ennek ellenére mégis el fogom használni, mert nem szeretek feleslegesen pénzt kidobni, így nyaralásom alkalmával őt fogom a táskámba pakolni.

 
Ezt követően viszont maradok a már jól megszokott és bevált HiGeen termékeknél. Több illat is kapható belőlük, azonban bizonyos illatokat bizonyos üzletek nem forgalmaznak. Az áruk is üzletről üzletre változik, de 600-700 Ft között kaphatóak általában a 110 ml kiszerelésűek és elég sokáig tartanak. A HiGeen termékektől nekem nem ragad a kezem, és kellemes érzést és illatot biztosít számomra, ezért nagyon szeretem. Sokaknak kifejezetten nem tetszik az alkoholos illat, engem viszont nem zavar, mert egyfajta tisztaság érzetem támad tőle.
További pozitívum még, hogy a termék A- és E-vitamint is tartalmaz. Hosszasan lehetne sorolni ennek a két vitaminnak a jótékony hatását, azonban most csak a bőrünkre vonatkozóan említeném meg, hogy az A-vitamin többek között felel azért, hogy ellenállóvá tegye bőrünket a fertőzésekkel szemben, az E-vitamin pedig bőrünk szépségéért, valamint az öregedés jeleinek meggátolásáért felel.

Ti használtok kézfertőtlenítőt?
Melyik vált be Nektek?

2014. június 16., hétfő

Lovely Nude körömlakk – TESZT

Régóta kerestem megfelelő nude színű körömlakkot, de valahogy sosem találtam olyat, ami igazán tetszett volna. Majd néhány héttel ezelőtt, amikor a Rossmannban jártam és megláttam a Lovely nude körömlakk kollekcióját, nagyon megörültem. Mindegyik színbe már első látásra beleszerettem az üvegen keresztül, dehát mégsem pakolhattam bele a kosaramba az összes körömlakkot, így hát nagy nehezen sikerült kiválasztanom az 5-ös számú árnyalatot. Ha jól emlékszem, 449,- Ft volt. Amikor felkentem a körmömre, még jobban beleszerettem a körömlakkba, mert felkenve sokkal szebb a szín, mint az üvegcsében. El is határoztam, hogy meglepem magam még egy színnel, de mivel annyira szép az összes árnyalat, újra bajban voltam. :)
Ennek az lett az eredménye, hogy három körömlakk is a kosaramba került, de még nincs vége, mert eldöntöttem, hogy ebből a kollekcióból az összes színt szeretném beszerezni, úgyhogy remélem hamarosan mindegyik a polcomról fog visszanézni rám. :) 



A kis üvegek címkéi picit elállnak, ami nem nyújt szép látványt, azonban ez a kis esztétikai hiba eltörpül amellett, amit a körömlakk nyújt nekem
Balról jobbra haladva tehát nekem eddig a 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es számú árnyalat van meg. 

Ha ki kell emelni mégis kedvencet, akkor a 7-es árnyalatot mondanám, ezt a színt láthatjátok a körmömön két rétegben, fedőlakk nélkül. 


Na de mégis mit tud a körömlakk? A hátsó címke azt ígéri nekünk, hogy magas fényű lakkot tartunk a kezünkben, ami igazán szimpatikus volt, mert én nagyon szeretem a fényes lakkokat. Nos, van egy jó hírem: ezt az ígéretet a körömlakk teljes mértékben betartja. Az ecsettel is nagyon meg vagyok elégedve, nem az a nagyon vékony fajta, hanem kicsit vastagabb, amivel nagyon jól lehet dolgozni. A körömlakk sűrűbb fajta, és egyáltalán nem csíkozódik. Egy rétegben nem teljesen váltja ki a kívánt hatást, de két rétegben álomszép. Ráadásul gyorsan szárad, így egyáltalán nem kell sokat várni a két réteg felvitele között. A tartósságával is meg vagyok elégedve, általában a negyedik napon szoktam észrevenni, hogy minimálisan lepattogzott a körmöm széléről, amit könnyű korrigálni. Természetesen fedőlakk használatával még tartósabb, és még ennél is fényesebb hatást tudunk elérni. Összességében tehát megfizethető áron gyönyörű, magas fényű, tartós, elegáns körömlakkot kapunk, tehát ár-értékarányban szerintem tökéletes. Aki vágyik egy jó nude körömlakkra, nagyon tudom ajánlani a Lovely nude kollekcióját, sok, szebbnél szebb színből választhatunk, ráadásul a színek felkenve tényleg sokkal szebbek, mint az üvegcsében.
 Nekem a 8-as számú lesz a következő. :)

2014. június 8., vasárnap

Első blogbejegyzésem

Sziasztok!

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy én is belekezdek a blogírásba. Fogalmam sincs mi fog kisülni belőle, hogy szeretni fogjátok-e, vagy hamar "le kell húznom a rolót". :)
Természetesen tervezek sok beauty bejegyzést, mivel nő vagyok és a szépségápolás számomra is nagyon fontos. Azonban a lelkünk ápolása is ugyanolyan fontos, ezért erre is szeretnék szánni pár bejegyzést, illetve elképzelhető, hogy bármilyen egyéb témában is "tollat ragadok" és megosztom veletek. :)

Nos, első bejegyzésnek azt hiszem ennyit gondolnék, a továbbiakban érdemi postokkal jövök. :)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...