2014. augusztus 30., szombat

Matchy-Matchy NAC - 1. Kedvenc bikini


Amikor megláttam Timinél ezt a kihívást, amelynek társszervezője Izabella, nagyon megtetszett minden állomása, és már akkor elhatároztam, hogy én is elkészítem a manikűröket. Bár elég amatőr vagyok, mert nincsenek körömdíszítést segítő eszközeim, de most rájöttem, hogy minél hamarabb be kell őket szereznem, mert ez így nagyon béna lett. Éppen ezért igen sokat gondolkoztam, hogy érdemes-e kitennem a blogra ezt a manit, vagy inkább hagyjam, majd arra jutottam, hogy kirakom és vállalom, hogy bénácska, így legalább látom majd a későbbiekben, hogy mennyi fejlődésen estem át. És ez a bikini téma is nagyon közel áll a szívemhez, így semmiképp sem szerettem volna kimaradni belőle, bármennyire is amatőr vagyok. A magam szórakoztatására mindenesetre jó volt. :) Remélem a legközelebbi állomásra szebb vonalú manival jövök Nektek! :)






Először bemutatom a kedvenc bikinim:



 És hozzá a körmök:













2014. augusztus 28., csütörtök

Inspirálódásra fel! #6




Próbálok az őszre felkészülni, már az időjárás is kényszerít erre, de egyszerűen nem megy. Emiatt nem bírok még ősszel kapcsolatos inspirációt hozni, én annyira szeretem a nyarat, hogy nehéz az átállás. Pedig valahol a lelkem mélyén kicsit várom, mert a sálakat imádom, bokacsizmákkal is szemezgetek, de inkább továbbra is szeretnék lubickolni a nyár gondolatában, hiszen azért még augusztus van, na. :)







Akkor reggelizzünk.


Ohh, ezek a képek Amerika hangulatot hoznak nekem. Imádom.


Egy kis luxus. :)


Hűsítő...mmm...


Nyamm.. *.*


De jópofa! :)


Egyszerűen imádom a fehér ing-farmer short kombót!!! És ezzel a kalappal csillagos 5-ös :)


 További nyáridéző outfitek:









Csütörtök lévén kispéntek van, már csak egy nap és itt a hétvége, én már alig várom! ;)

2014. augusztus 26., kedd

NOTD #3


 



Ha követtek Instagrammon, láthattátok már a mai bejegyzés főszereplőjét. Valami sötétre vágytam a körmeimen egy kis extrával. (nem tudom mi van, valahol legbelül jó mélyen már készülök az őszre?) Gondoltam, ha csak a sötétszürkét használom, az túl sötét lenne, ezért feldobtam egy kis világos csillivillivel.





 Az alábbi lakkokat használtam:

- Astor - 270 Powerful King
- Lovely Rio- Nr. 1. homoklakk



Nektek hogy tetszik? :)

https://www.facebook.com/pages/missmacskusz/1504192679818411?ref=hlhttp://instagram.com/missmacskusz


2014. augusztus 24., vasárnap

Gasztro | Túrós golyó




Rendhagyó módon a blogon első alkalommal - de nem utoljára - gasztro bejegyzés következik.
Egy pikk-pakk elkészíthető sütit hozok ma Nektek. A kinézete megtévesztő lehet, mert azt hihetnénk, hogy kókuszgolyó, de nem, ez bizony túrós golyó, és az édes túró íze mennyei!
Hirtelen ötlettől vezérelve szörföztem kicsit a neten, mert szerettem volna valami nagyon hamar elkészíthető édességet enni, és mivel szeretem a túrót és a recept is egyszerű volt, ezt ki szerettem volna próbálni. Nem bántam meg! :)












Hozzávalók:

  • 25 dkg tehéntúró
  • 10 dkg porcukor
  • 15 dkg kókuszreszelék (a hempergetéshez is kell majd)
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 3 ek. keserű kakaópor
A hozzávalókat összedolgozzuk egy tálban, majd nedves kézzel golyókat formázunk, amelyeket a kókuszreszelékben meghempergetünk.És kész is! :)

Én elég kis méretű golyócskákat készítettem - bár ezen a képen nagyobbnak tűnnek, mint amilyenek valójában -, amivel 60 db jött ki.

Jó étvágyat! :)

2014. augusztus 21., csütörtök

Inspirálódásra fel! #5

Vészesen közeleg a nyár vége és vele együtt az ősz, valamint az iskolakezdés sokatoknak. Na de ne szaladjunk ennyire előre, még próbáljuk élvezni a nyár utolsó napjait akkor is, ha az időjárás nem feltétlenül partner ebben, és közben nosztalgiázzunk kicsit a nyár legszebb emlékeire visszagondolva. :) Ezúton is a weheartit segítségével fogunk szétnézni a nagyvilágban. :)









Az eperszezon idején, ami inkább májusban volt, szinte minden egyes nap munka után otthon csokifondübe mártott epret vacsoráztam...imádtam!


Szinte érzem, ahogy elkapom a hullámokat..


Álomszép!


Nagyszerű hatást kelt a kócos érzet, ahogy pár kósza tincs kikandikál.


És egy kis outfit:










Bár tegnap munkaszüneti nap volt, ma ismét csütörtök van, jaj de jó, ez már kispéntek, mindjárt itt a hétvége! ;)


http://instagram.com/missmacskuszhttps://www.facebook.com/pages/missmacskusz/1504192679818411?ref=hl

2014. augusztus 20., szerda

Facebookon a missmacskusz blog :)

Egy nagyon rövidke bejegyzéssel szeretném "bejelenteni", hogy a missmacskusz blog facebook oldala elkészült, ott is tudtok követni ezentúl IDE KATTINTVA, vagy pedig a blog jobb oldalán a bemutatkozás alatt található ikonra kattintva, avagy további lehetőségként a bejegyzés alján lévő ikonra kattintva, ahova az Instagram ikont is kiteszem még. :) 





https://www.facebook.com/pages/missmacskusz/1504192679818411?ref=hlhttp://instagram.com/missmacskusz









NOTD #2 - mani a tüzijátékra

 Azzal szeretném kezdeni, hogy a körömkreativitás megvalósítása tekintetében teljes mértékben kezdő vagyok, így nem is sikerült olyan jól a mai manikűröm, mint amilyennek a fejemben képzeltem. A tüzijátékkal kapcsolatos manit szerettem volna elkészíteni, amihez lilás csillámos vonalat akartam végig vinni, aztán úgy láttam, hogy ez inkább a karácsonyt, mintsem a tüzijátékot idézi elő. Ezért inkább más színvilágot is igyekeztem belecsempészni, de lehet, hogy még így is legfeljebb csak a csillámok idézik a tüzijátékot. Mindenesetre kezdőként most ennyit tudtam kihozni ebből, de mindenféleképpen szerettem volna Nektek megmutatni, remélem azért tetszik! :)




 



A manihoz az alábbi lakkokat használtam:



Lovely nude kollekció - Nr. 6.
Essence nail art special effect topper - 17 only purple matters
Catrice - 45 Kitch me if you can
Manhattan pastell pretties kollekció - 003
H&M - sparkle my night


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...