2015. január 16., péntek

Legkedvesebb rúzsaim

 A tavalyi év volt az az év, amikor a rúzsok és én mély barátságot kötöttünk, ezért már régóta szerettem volna Nektek írni az én darabjaimról. Régebben nem volt rám jellemző, ma már el sem tudom képzelni, hogy ne rúzsozva induljak el itthonról. Sőt, régen ha használtam rúzst, inkább a nude barna, világos rózsaszín volt rám jellemző, tavaly nyár óta viszont kacérkodom az élénkebb és sötétebb rúzsokkal is, hát milyen jól tettem!



 
Egyszerűen annyira feldobja a legminimálisabb sminkemet egy-egy élénk szín, hogy még a közérzetem is jobb lesz tőle, ha épp nem vagyok aznap formában. De én egy erősebb szemsminkhez is szívesen felkenek élénkebb, sötétebb színű rúzst, szerintem az is gyönyörűen tud mutatni.
 Ettől függetlenül előfordul, hogy egy régebbi nude színhez nyúlok, de már tényleg ritkábban. Egyébként úgy érzem, hogy sosem fognak elfogyni annak ellenére, hogy napi szinten használom őket, emiatt mindig bajban vagyok, mikor beleszeretek egy színbe, hogy hazahozzam-e vagy sem, hiszen két gondolat fut át rajtam : "van már bőven rúzsom, sosem fognak elfogyni, el kell fogyasztanom őket, akkor minek vegyek újat?" és "de ha sosem fogynak el, akkor többet ne vegyek új árnyalatot? Soha??" Na ezzel még küzdök, valószínűleg idén is fog gazdagodni a szerény kis gyűjteményem újabb darabbal, esetleg többel, meglátjuk.



Felüről lefelé haladva: Artdeco - 115 , Nyx Round - 538 Heredes, Rimmel - 640 Coral Chic, Rimmel - 260 Amethyst Shimmer , Rimmel - 240 Tower of Mauve, Rimmel -120 Cutting Edge


Artdeco - 115

A júniusi pixiboxban lapult ez a narancsos-korallos rúzs, amelyet nyár végén használtam utoljára. A ma bemutatottak közül sajnos ő az, amelyik a legkevésbé tartós, amelyiknél különösen oda kell figyelni, hogy még véletlenül se cserepes ajkakra vigyük fel, mert nagyon kihozza azt, illetve kopás szempontjából is a legrosszabb teljesítményt nyújtja, nem szép, ahogyan lekopik az ajkakról, ezért egy idő után muszáj ellenőriznünk magunkat, hogyan is nézünk ki. Ettől függetlenül a színe miatt én továbbra is használni fogom mikor kezd tavaszodni, pláne nyáron, mert a lebarnult arcbőrhöz nagyon-nagyon passzol.

Nyx Round - 538 Heredes

Ez a matt rúzs is a pixibox jóvoltából került hozzám, egy gyönyörű őszi barnás színről van szó, ami nagyon szépen kopik, viszonylag tartós is, pláne evés vagy ivás nélkül.

Rimmel - 640 Coral Chic, Rimmel - 260 Amethyst Shimmer , Rimmel - 240 Tower of Mauve

Ezt a három szépséget azért veszem egybe, mert Csipkelány bejegyzésének hatására csaptam le rájuk még ősszel, amikor írt az egyik rúzsról, amibe beleszerettem, elmentem hát a keletinél lévő Rossmannba, mert csak ott lehetett kapni, sehol máshol nem találtam, és összesen három rúzst hoztam haza egyenként azt hiszem 400,- Ft körüli értékben. A kopásukkal teljes mértékben meg vagyok elégedve, nálam ez az egyik legfontosabb szempont egyébként, szépen halványulnak az ajkakon bármilyen kellemetlen összegyűrődés nélkül.

Rimmel - 120 Cutting Edge

Na ő a legújabb kedvencem, decemberben le nem lehetett vakarni rólam. Szilvi nyereményjátékán nyertem sok más rendkívül jó termékkel, volt amivel már találkozhattatok és lesz amivel majd ezután fogtok. :) Először az illatával kezdem, ő az egyetlen, amelyiknek kellemes gyümölcsös illata van, és a sötétebb lilás árnyalatával rögtön oda vonzza a tekinteteket. Legalábbis az enyémet a tükörben biztos. Nagyon pigmentált, ezért tényleg elég óvatosan kell bánni vele, leginkább az ujjammal szoktam ütögető mozdulatokkal felvinni, mert olyankor talán nem olyan "vad". Kopása tökéletes, tartóssága pedig neki a legjobb. Első evésnél ő az egyetlen, amelyik nem jön le teljesen.


Ti szeretitek a feltűnőbb rúzsokat?

2015. január 5., hétfő

NOTD | Egy mani két ruhában


Ma egy olyan manikűrt szeretnék Nektek megmutatni, ami általam igencsak kedvelt, a világosabb változatban viseltem már többször is, de most egy másik színverzióhoz is kedvet kaptam, gondoltam kipróbálom és megnézem, vajon melyik jobb.



Az első manihoz az alábbi lakkokat használtam:

Avon nail experts gel strength base coat (alaplakk és fedőlakként is)
Lovely nude - nr. 6.
Lovely nude - nr. 4.
Moyra Matte effect - 408. (fekete pöttyök)







A második, sötétebb manihoz a következő lakkokat használtam fel:

Avon nail experts gel strength base coat (alaplakk és fedőlakként is)
Astor - 270 Powerful king
Essie - 802 Off the shoulder
Moyra Matte effect - 408. (fekete pöttyök)






Nektek melyik tetszik jobban? :)

2015. január 3., szombat

Gasztro | Csokoládés banános lepény

Karácsonyra készítettem el ezt a süteményt, amelyet a receptneked.hu oldalán találtam, és mivel nekem nagyon ízlett, gondoltam megosztom veletek.




A kép alapján látható, hogy sokkal több mandulával kellett volna megszórnom, no sebaj, majd legközelebb. Egyébként a közepébe is tettem mandulát, amit a recept nem írt, de szerintem az nem igazán dobta fel.


Hozzávalók:

  • 25 dkg cukor
  • 30 dkg étcsokoládé (felolvasztjuk)
  • 20 dkg vaj
  • 4 tojás
  • 3 banán villával áttörve
  • 4 ek liszt
  • 3 ek cukrozatlan kakaópor
  • 2 tk sütőpor
  • 1 tk szódabikarbóna
  • csipet só
  • szeletelt madula
    a tetejére




Egy tálban a cukrot a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a tojásokat, beleöntjük az olvasztott csokoládét és az összetört banánt.

Egy másik tálban összekeverjük a lisztet, a cukrozatlan kakaóport, a sütőport, szódabikarbónát és a sót, majd a a vajas-csokoládés masszával alaposan elkeverjük.

Ezután a tepsibe öntjük, szeletelt mandulával megszórjuk és kb. 35 percig sütjük 180 fokon, de ez valójában sütőfüggő, de érdemes 30 perc után ellenőrizni.

Amit még el szeretnék róla mondani, hogy nem mondható édesnek, lehet ahhoz ennél több cukrot kellene még hozzáadni, de engem ez egyáltalán nem zavar.



Jó étvágyat! :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...